A gall származású Márton Pannóniában született, kultusza a középkorban rendkívül népszerű volt Közép-Európában.

Ünnepe a római naptárban: november 11.

Szent Márton (316/17? – 397) pogány katonacsaládban született Pannóniában. A család kisgyermekkorában elhagyta el a tartományt, és Páviába (ma Olaszország) költözött. Márton tizenkét éves korában találkozott először a kereszténységgel, amikor jelenezett hitújoncnak. A mai gyakorlattal szemben a középkor hajnalán a keresztények megkülönböztették egymástól a hitújoncokat (katekumen) és a megkeresztelkedetteket (fideles). Hitújonc ajánlással kerülhetett be a keresztény közösségbe, csak a próbaidő letelte után válhatott a közösség teljes értékű, megkeresztelkedett tagjává.

Márton folytatta a családi tradíciókat és 15 évesen beállt katonának, azonban pár év múlva megkeresztelkedett és kilépett a seregből. Legnevezetesebb jócselekedete is ehhez az időszakhoz kötődik, 334-ben Amiens-ben köpönyegét odaadta egy koldusnak télvíz idején.

A sereg elhagyása után remeteként élt, majd 375-ben Turones-ben (ma Tours, Franciaország) kolostort alapított. A város korábban püspökének választotta, a Márton-napi libafogyasztás és a szent élete pedig ezen a ponton kapcsolódik össze: a szerény Márton a legenda szerint a libák közé bújt el, hogy elkerülje püspökké választását, azonban a madarak gágogásukkal elárulták rejtekhelyét.

A keresztény egyház kezdetben csak a mártírhalált halt vértanúkat avatta szentté, az egyház megerősödése után változott meg a szokás: a példás életet élő köréből választottak szenteket. Márton az új típusú szentek közé tartozik. Kultuszáról írásos emlékek a 6. századtól maradtak fent, ünnepnapja a temetésének napja, november 11.

A honfoglaló magyarság átvette tiszteletét, születésének feltételezett helyén pedig apátságot emeltek a kereszténység felvétele után.