A Kisalföldi tájakon - így Csorna területén is - az emberi kultúra első jelei már az időszámítás előtti évezredekben megjelentek. Ezt bizonyítja a legkorábbi régészeti lelet, egy kőmag, amelyet az artézi kút fúrása közben találtak. Az időszámításunk előtti V-VI. század körül a vidék a nyugatról érkező kelták uralma alá került, mígnem a római birodalom légiói Augustus császár idején leigázták az itt élő kelta törzseket. A Csorna helyén kialakult Mursella nevű település Pannónia provincia részét képezte. A kor kiemelkedő régészeti lelete a város határában talált szobor.

A népvándorlás időszakában a barbár törzsek egyre gyakoribb támadásai miatt a római légiókat Itáliába vonták vissza, és Pannóniát átengedték a több hullámban érkező germán, hun, majd avar törzseknek. A kor legismertebb régészeti lelete az aranyból készült hun fejedelmi diadém, amelyet a csornai prépostsági téglagyár agyaggödréből tártak fel, s ma a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg. A város területén élt avar törzsekről a Laky Döme utcában feltárt avar sír tanúskodik.

A honfoglaló magyar törzsek 900 körül keltek át a Dunán az egykori Pannonia meghódítására. Csornát és vidékét a honfoglaláskor Sur vezér és nemzetsége vette birtokába. A Rábaköz meghódításának történetét Anonymus gestája így örökíti meg: "Árpád vezér és nemesei Szent Márton hegye tövében ütöttek tábort, majd amikor a hegyre fölhágtak, Pannonia földjének szépségét látva igen megörültek. Ezután a Rábcáig nyomultak előre...". Csorna területén a honfoglaló magyarság három temetkezési helyét ismerjük: legnevezetesebb a premontrei rend birtokán, a Süly-hegyen talált, lóáldozat maradványait tartalmazó előkelő nő sírja. Az Eperjes-dombon talált lovas sírokból király dénára került elő.

A honfoglalást követő letelepedésben jelentős szervező erőt jelentett a premontrei prépostság, amelyet 1180-ban az Osl nemzetség tagjai alapítottak. A város eredetét a rend alapításához köthetjük. Csornát először 1226-ban említik oklevélben Sernaként. A város nevének eredetére kétféle feltevés létezik. Az egyik szerint a szláv 'csernozjev' (fekete föld) szóból ered, a másik szerint a letelepedő Sur vezér a névadó. A premontrei rend 1231-től már hiteles helyként működött, azaz a 'hivatalos iratok' elkészítése és őrzése volt a feladata. Az Osl-család mellett birtokhoz jutottak a Kanizsaiak és a Nádasdyak is. A középkorban mezővárosi rangra emelt település dinamikusan fejlődött: területi elhelyezkedéséből adódóan a XIII. századtól a település már piacos hellyé vált.

A Mohács utáni török hadjáratok többször is pusztulást hoztak a városra, s a lakosság száma is jelentősen megfogyatkozott. 1574-től a premontrei rend működése szünetelt, s 1702-ig világi főpapok (commendatorok) birtokolták a prépostságot. A XVI. század közepén a csornai világi birtok az Eszterházyak kezére került. A XVII. században megindult az iparosokat tömörítő érdekvédelmi szervezetek, a céhek kialakulása. Céheket alapítottak többek közt a szabók, az ácsok, a csizmadiák és a takácsok. A Hanság lecsapolását követően a XVIII. században Csorna folyamatosan bővíthette határát. 1733-ban a premontreiek "grammatikális iskolát" nyitottak, 1757-ben pedig a város épített önálló tanintézetet. A XVIII. században megindult fejlődés a XIX. század elején felgyorsult: 1835-ben megépült a Csornáról Győrbe vezető út, amely aztán közlekedési csomóponttá tette a várost, hiszen itt találkoznak a Pápáról, Mosonmagyaróvárról, Győrből és Sopronból induló utak.

Az 1786-ban feloszlatott szerzetesrendet 1802-ben I. Ferenc újjászervezte, Csorna ekkortól vált a premontreiek egyik magyarországi központjává. A rend fő hivatása a tanítás lett. Az 1808-ban újjáépített Rendház ma a város legjelentősebb műemléke.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás a mezőgazdasági fejlődésnek új lendületet adott. A szabadságharcban Csornáról 46 honvéd vett részt, közülük is kiemelkedett Demeter premontrei perjel nemzetőr-főhadnagy, illetve Kálmán premontrei kanonok nemzetőr-kapitány. Csornán zajlott a szabadságharc egyik utolsó győztes csatája, ahol Kmety György tábornok honvédei 1849. június 13-án szétverték és megfutamították a csatában elesett Wyss osztrák császári tábornok seregeit. A csata emléknapját a Kmety György Társaság aktív közreműködésével minden évben megünnepli a város.

A szabadságharc leverését követően 1871-ben megszűnt Csorna mezővárosi rangja, s ezentúl nagyközségként szerepelt, bár a napi szóhasználatban továbbra is városnak nevezték. A XIX. század második felében kiépült vasútvonala révén a település a Rábaköz gazdasági központjává vált, a város arculata jelentősen megváltozott. Ez idő alatt épült többek között a gőzmalom, a téglagyár, a gépgyártó üzem, a takarékpénztár. Kulturális téren a polgárosodás hatására sorra alakultak az olvasókörök, egyesületek, a kaszinó. 1894-ben készült el az épülete, 1921-től pedig fiúiskola kezdte meg működését. 1905-ben a Kokas József által létrehozott alapítvány segítségével árvaházat létesítettek, s 1913-1915 között épült fel a Kórház. Csorna a kiegyezéstől az első világháborúig fejlődésének egyik fénykorát élte. A mai városképben ennek a fejlődésnek az eredményeit ismerhetjük fel: Széchenyi István Általános Iskola, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola stb.

Az első világháború, amelyben 220 csornai esett el, ismét gátat szabott a fejlődésnek. Sopron vármegyét súlyosan érintették a háborút követő békeszerződés döntései. A megye német lakta területeit Ausztriához csatolták, s a megyei hivatalok egy része Csornára, más része Kapuvárra került. A háborút követő forradalom, proletárdiktatúra és megtorlás Csornán is szedett áldozatokat. A Premontrei Rendház melletti emlékmű a vörös terror áldozataira emlékezik.

1925-ben az árvaházat polgári leányiskolává alakították, 1927-ben új községháza épült, s ugyancsak a húszas években készült el a hivatal épülete, amely ma könyvtárként működik. 1930-tól a rend feloszlatásáig (1950) működött a városban a premontrei rend Hittudományi Főiskolája. 1938-ban szentelték fel az újonnan épült Jézus Szíve Plébániatemplomot. Még ugyanebben az évben Csorna téli gazdasági iskolát kapott, amelyből később mezőgazdasági szakközépiskola lett. Ezzel régi vágya teljesült a város és a környező községek gazdatársadalmának.

A második világháború a várostól 141 katonai és polgári áldozatot követelt, valamint elpusztult szinte a teljes zsidó lakosság is.

A második világháború után Csorna fejlődése, térségi vonzása stagnált. Intézményeket veszített el (premontrei rend, járásbíróság, já­rási hivatal), míg másokat sikerült megszerez­nie (gimnázium, technikum). A nagyüzemi gazdálkodás kialakulását ipartelepítés követte, s ezzel új ipari ágazatok (gépipar, textilipar, kohászat) jelentek meg a településen. Az 1956-os forradalom fővárosi hírei Csornán is visszhangra találtak, október 26-án, a főtéren megválasztották a község új vezetőit, s megkezdődött a helyi nemzetőrség szervezése. A közélet újjászervezésének a szovjet beavatkozás vetett véget. Az 1960-as évektől egyre gyorsuló fejlődés bon­takozott ki. Közel egyharmadával nőtt a lakos­ság, és két és félszeresére növekedett a község lakóépületeinek száma 1900 és 1970 között. Az elért eredményei alapján Csornát 1971. április 25-én az Elnöki Tanács várossá nyilvánította. A várossá válást követően mintegy másfél évtizedes intenzív fejlődési szakasz köszöntött be: az iparban foglalkoztatottak száma háromszorosára nőtt, az oktatás, kereskedelem, vendéglátás pedig több mint 400 új munkahellyel bővült. 1971-től folyamatosan többen telepedtek le Csornán, mint amennyien elvándoroltak. A környező községekből bejárók többsége itt talált munkát is. Csorna intézményhálózatának nagy része a várossá válást követően nyerte el mai formáját. Az önkormányzati törvény megszületésé­vel Csorna közigazgatási funkcióit elveszí­tette. Napjainkban ezekből - önkéntes társu­lás útján - egyre többet szerez vissza. A város a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás székhelye. A helyi önkormányzat hivatalában többen már térségi, körzetközponti feladatokat vé­geznek. Területi hatáskörrel működik az ok­mányiroda, a gyámhivatal, több környező község rész­vételével a közoktatási társulás, 31 település­nek Csornán intézik a kiemelt építési hatósági ügyeit. A rendszerváltást követően a város keres­kedelmi szerepe új cégek alakulásával, megte­lepedésével erősödött. A bankok számának gyarapodásával növekedett a pénzügyi szerepe is. Iskolaváros jellegét sikerült megőriznie, a kórház rekonstrukciójával pedig egészségügyi vonzereje gyarapodott. Nőtt az olyan itt műkö­dő intézmények száma (pl.: hivatásos tűzoltó­ság, telefonközpont, a megyei kereskedelmi és iparkamara regionális képviselete, ÉGÁZ ügy­félszolgálati iroda, stb.), amely a környező községek lakosságát is kiszolgálja.